Vakbarát verzió
Besenyszög Város - nálunk élni jó

Chiovini Női Kamarakórus

 A Chiovini női Kamarakórus 13 tagot számlál.

Tagjaink között felnőttek, egyetemisták, középiskolások egyaránt vannak. Sokrétű elfoglaltságaink miatt kevés az a próba, amelyen mindenki részt tud venni. Így részletekben próbálunk.

Az utóbbi év próbáinak a helyszíne községünk könyvtára, akinek vezetőjét is a tagjaink között tudjuk. Az is nagyon örvendetes, hogy több anya-lánya tagunk is van.

A nyáron részt vettünk a Millér-parti rendezvény népdalestjén. Énekeltünk a szeptemberi íjászversenyen. Augusztusban kulturális delegáció tagjaként képviseltük Besenyszögöt a romániai Bihar Megyében található Várasfenes falunapon. Ez a jelenlét alkalmat nyújtott az ottaniaknak kórusunk megismerésére, s kapcsolattá alakult a viszonyunk.

A múlt héten karácsonyi koncertet adtunk Várasfenes református templomában, ahol kb. 200-an hallgattak bennünket. Nagy szeretettel vártak, számítanak szereplésünkre a későbbiek folyamán.

Sokan szívesen vásároltak volna CD-t. Örülünk, hogy a CD-készítés kihívása elé kell néznünk, mert ez is alátámasztja, hogy jót és jól énekelünk, s biztatást kapunk a további gyakorlásokhoz. Részt vettünk 2008. december 17-én, 17 h-kor a karácsonyi hangversenyen.

A legközelebbi fellépésünk 2009. január 24., a CIVIL-BÁL , ahol az általunk kedvelt zenésszel, Ottrok Norberttel szórakoztató zenét éneklünk.

A Chovini Kamarakórus jelenlegi tagjai:

Szoprán

  • Danyi Nikolett
  • Danyi Gyuláné Ildikó
  • Héjáné Csajbók Terézia
  • Kiss Béláné Gizike
  • Szurmai Istvánné Panca
  • Tarjányi Lászlóné Ilonka

Mezzo:

  • Kontér Fruzsina
  • Molnár Melinda - kórusvezető

Alt:

  • Danyi Imréné Márta
  • Nagy Gabriella
  • Szabó Izabella
  • Szakaliné Barkaszi Éva
  • Vindeizen Éva - korrepetitor
Publikálva: 2014-10-02 13:43:01